Hanyi-menti Általános Iskola, Átány

Üdvözöljük honlapunkon!

AZ OTTHONI FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI FELADATOK MEGHATÁROZÁSÁNAK ELVEI, KORLÁTAI

 

A házi feladat a folyamatos tanulásra nevelésnek és az önálló tanulási képesség fejlesztésének legfontosabb és leggyakrabban alkalmazott pedagógiai eszköze.

A sikeres tanulói teljesítés érdekében fontos a tanári segítségnyújtás, a pontos feladatkijelölés,

egyértelmű utasítások adása.

Az önálló ismeretszerzést, információfeldolgozást kívánó feladatoknál gondoskodni kell arról, hogy a tanár által megjelölt források, segédeszközök minden tanuló számára rendelkezésre

álljanak.

Mindkét esetben lényeges a feladat elvégzéséhez szükséges időtartam megállapítása, amelynek meghatározásához a tanulócsoportba tartozó diákok közül az átlagos képességű gyerek számára szükséges időt kell figyelembe venni.

A napi írásbeli és szóbeli házi feladat elkészítésének időtartama tantárgyanként ne haladja meg átlagosan a napi 30 percet. Az ennél hosszabb időt igénybe vevő feladatok elvégzésére legalább egy hetet kell a tanulónak biztosítani.

A házi feladat kijelölésében fontos elv, hogy az órai tananyaghoz kapcsolódik, pontosan megjelöltek a felhasználható segédeszközök (tankönyv, feladatgyűjtemény, munkafüzet, órai jegyzetek, Internet, stb.), az elkészítés határideje, formája és a minimum terjedelme, valamint az ellenőrzés és értékelés formája, módja.

A házi feladat rendszeres ellenőrzése minden pedagógus feladata. A szóbeli és írásbeli házi feladatok arányát az tantárgyak követelményei határozzák meg.

A legoptimálisabb órarend elkészítésével igyekszünk a tanulók terhelését egyenletessé tenni, hogy mindenki a képességeinek megfelelően készülhessen a tanórákra.

Hétvégére, hosszabb, több napos szünetekre az egyik óráról a másikra adottnál ne legyen több házi feladat.

 

AZ ISKOLAI ÍRÁSBELI BESZÁMOLTATÁSOK FORMÁI, RENDJE, KORLÁTAI

Minden tantárgyból a rendszeres a rendszeres számonkérés folyamatos tanulásra szoktatja a tanulókat.

Az írásbeli számonkérés formái:

  • Írásbeli felelet, röpdolgozat: az előző órai anyag, illetve kisebb anyagrész ismeretének ellenőrzése. Időtartama max: 20 – 25 perc.
  • Témazáró dolgozat, amely egy adott témakör, tananyag egység átfogó ismeretét kéri számon. Mind a félévi, mind pedig az év végi osztályzatban súlyozottan számítanak a témazáró jegyek. A dolgozatok száma az évfolyamon előírt tantervi követelmények függvényében változik. Időtartama: egy vagy két tanóra lehet.

 

Átány, 2017.09.11.

 

                                                                             Kormos Ferenc

                                                                           intézményvezető

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 19
Tegnapi: 1
Heti: 132
Havi: 967
Össz.: 85 196

Látogatottság növelés
Oldal: OTTHONI FELKÉSZÜLÉS
Hanyi-menti Általános Iskola, Átány - © 2008 - 2024 - iskolaatany.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »